Megválok

Megválok a múltamtól. Már ha tudok. S hogy tudok-e, csak rajtam múlik. Csak én állíthatok akadályt magam elé. Senki más. Én szabom meg a határaim. Hát ez a legnehezebb. Másokat ledumálok, de magam nem vághatom szájba, nem vághatok a szavamba! A berögződött tanítások, és intelmek amiket hoztam magammal, s amelyeket talán már az anyatejjel magamba szívtam.

Tulajdonképpen nincs is nagy baj. Vagy pont most vagyok bajban? Hogy szabaduljak meg azoktól a gondolatoktól, amik szabályokat gördítenek elém? Forduljak a feng shui-hoz? Tegyek gazdaggá másokat azzal, hogy felvásárolom az összes létező ezoterikus könyvet? S ha 100 000 ft-ot elvertem a " tudományra", nézzek szembe a következő problémával, hogy nincs pénzem? Az jutott eszembe, hogy van egy lehetőség...jósnő. Megjósoltatom vele mit tegyek, mi hoz nekem sok pénzt, boldogságot, szerelmet és nagy utazásokat, sportkocsikat, s talán a lelkiállapotomon is tud segíteni. De elvetem ezt a lehetőséget, mert ha a jósnő minderre tudná a választ, akkor megjósolná magának, hogy miből lesz milliárdos, hogy ne kelljen "néhány ezerért " nekem jósolgatnia, hanem valahol a tengeren hajókázna, és szürcsölné a piákat míg fel nem bukik. Mivel erről még nem hallottam, így hagyom, hogy előbb a saját lelki szutykát rakja rendbe, ha nem sikerül, akkor ott a pszichiáter. A barátaimnak meg már tele a hócipőjük, annyiszor elmondtam már nekik sirámaimat, hogy mikor rázendítenék egy kis kiöntésre, már helyettem zengedezik kínjaim. A macskám meg nem tudom ébren megcsípni, mert mindig alszik. Ha véletlen ébren tölt néhány percet, akkor eszik, iszik, elvégzi kis és nagy dolgait, kér simit, megharap, és visszabújik valami alá, ami eltakarja, és némileg meleget ád. Ha kicsit rám is figyel, akkor szoktam hozzá beszélni, de általában (legtöbbször) ott hagy. Nem marad más hátra, befekszem egy kád kellemesen meleg vízbe, a kád szélére mécseseket teszek, és előbb kesergek, sajnálgatom magam, a múltam, aztán meditálok, végül bekeményítek és ellentmondást nem tűrőn azt mondom magamnak:- na csajszi ezt is megdumáltuk, akkor most talpra magyar, hí a jövő! Közben eszembe jut, hogy még soha nem mentem hátrafelé hosszabb távon. Akkor most sem fogom megtenni. Boldog akarok lenni, egészséges akarok lenni, sportolni akarok, és kiélvezni nőiségem. Még van néhány tervem, de nem akarom leírni, mert hosszú lenne, meg van amit még nem ismerek. Ki tudja mit hoz a jövő. De azt már most tudom, hogy nem engedem a visszahúzó erőket magamhoz közel. Ha közel van, vagy vannak, akkor eltolom, vagy én távolodok. Mivel nekem is egy életem van, mint másoknak, ezért én szabok szabályokat magamnak, és határolom be a képességeim. Ha kell, megharcolok magammal. S mivel ember vagyok, kaptam saját akaratot, választási lehetőségeket, hogy eldönthessem minden percben kivel, mivel, és merre megyek, a jövőben figyelni fogok, és próbálok úgy dönteni, hogy jól érezhessem magam. Határozottan utasítok vissza mindent, és mindenkit aki ebben meg akar akadályozni. Ha viszont valaki egyszer úgy dönt, hogy velem tart, az én utam akarja járni, akkor kitárom karom és szívem, s hagyom, hogy szeressen. Teszek egy fogadalmat magamnak, nem azok után fogok búsulni akik nem vesznek fel, akik nem igénylik szeretetem, hanem fürödni, mit fürödni, lubickolni fogok azok szeretetében, akiknek kellek, akiknek szüksége van rám. Ha ezt megteszem, és szeretteimmel szorosabbra fűzöm a kapcsolatot, akkor nem fogom magam magányosnak érezni még akkor is, ha nagy társaságban vagyok. Van egy fontossági sorrend, amit be kell tartani. S hogy ki az első, második.....tudnom kell. Mert ha rosszul döntök, az életem rosszra fordul. Ha jól döntök, boldog leszek. Ez a legfontosabb cél, s ha megvalósítom, legyőzöm magam. Ez lesz életem legkeményebb viadala, de nem futamodok meg. Kemény nő vagyok, aki az élet tengerén hánykolódva időnként felbillent, de mindig talpon maradt. S ez így lesz a jövőben is. Engem már megtanított az élet arra, hogy a gyerekek kiszállnak a fészekből, a párunk lehet, hogy elmegy, a szülőket eltemetjük, de egy valaki míg élek, velem lesz. Én magam.

Egy új ismerősömnek szól ez az írás, ez a kis szösszenetke, amivel remélem gondolkodóba ejtem, és szeretném ha jó döntéseket hozna a jövőben. Igen is van jövő, és igen is meg kell adni egy útvonalat, hogy merre tovább. Az elágazások nem azért vannak, hogy megálljunk előtte, és zavarodottságunkban inkább visszaforduljunk, hanem azért van, mert minden út visz valahova. El kell döntenünk mi a jó irány számunkra. Ki lehet szállni ugyan, de fölösleges, mert egyszer (s ki tudja milyen hamar), mindannyiunknak kinyílik egy égi ajtó, s a lelkünk olyan messze fog utazni, ahonnan nincs vissza út. Amíg élvezhetjük az élet adta örömöket, lehetőségeket, addig meg is kell tenni. Aztán az élet fonala egy nyisszantással megszakad. S maradunk hüvely, s végül por.

Utolsó gondolatként szeretném leszögezni azt a bölcs mondást, mi szerint nem az a könnyebb, ami annak látszik. mert könnyű boldognak lenni, nehéz boldogtalanul élni.